A hegyi munka elől egyenesen menekültem gyerekként, most mégis a hegyre invitálok mindenkit. Miért? Mert ott lenni jó, együtt lenni jó, zalai borokat iszogatva, zenét hallgatva, egy mesés nyárestét eltölteni Tasmániában pedig egyenesen a legjobb. Tartsatok velünk július 26-án!

A „gyertek, megyünk a hegyre!” felszólítás elől legszívesebben világgá futottam volna gyerekkoromban, hiszen mindig munkát jelentett, dolgozni meg ki szeret olyankor, amikor lehet focizni is? Aztán a 90-es évek nem csak a rendszerváltozást hozták el, hanem ennek a mondatnak is egészen más hangulata lett. Akkor már belekóstoltam ugyan a nagyváros forgatagába, a házibulikba, a klubok, koncertek miliőjébe, de ezzel együtt megtapasztaltam azt is, hogy itthon, pontosabban a „hegyen” nem csak dolgozni lehet, sőt! A nyarak a rendszeres „hegyibulik” jegyében teltek, amikhez néha volt apropó, néha nem; hol jó előre megszervezett volt, hol meg csak spontán.

Buli a hegyen – akkor…

Miért is szerettük annyira ezeket? Hiszen lett volna más szórakozás, volt DISCO, voltak (igaz ahhoz utazni kellett) koncertek. Indult a fesztiválélet is az országban, de volt valami a HEGYen, ami máshol nem. A természet közelsége, a civilizációtól való távolság lazább, szabadabb érzést keltett. A közeli erdőkből áradt a titokzatosság, és ahogy leszállt az éj, a gyertyákon, tábortűzön kívül sokszor csak a Hold és a csillagok világítottak. Így hát nem nehéz elképzelni, hogy a fergeteges jókedv, a felszabadult bulihangulat garantált volt. És még internet sem kellett hozzá, hogy egy-egy jól sikerült éjszaka híre eljusson másnap a város minden szegletébe …

Hogyan is zajlottak ezek? Jó lenne pontosan emlékezni, de valahogy nem mindenre sikerül. Volt általában főzés, leginkább bográcsban. A bor, a jó zalai bor alapvetés, sokszor harmatos fröccsként, szódával, és hát ne hallgassuk el, volt bizony vbk (kis- és nagy Leó, Vadász, ki hogy ismeri), valamint beszélgetések, zene, még egy kis bor, még zene, aztán a vége felé nótázás, „Szép Zalában születtem” és társai (ami már kevésbé volt zene, de imádtuk). Lefekvés, alvás a helyszínen, vagy hazaút gyalog csöndben, vagy folytatva a nótákat, sőt, előfordult hirtelen ötlettől vezérelt szerenád is! És emígyen gyűltek a közösségi élmények. Kinek így, kinek úgy. Hol szelídebben, hol némileg vadabbra véve a figurát, és hol a barátságok erősödtek, hol a szerelmek.

… és HEGYEN 2025-ben!

És most elhatároztuk, hogy újra felidézzük ezt a hangulatot. Mégpedig nem csak magunknak, hanem szeretnénk, ha minél többen átélhetnétek velünk! Ennek érdekében hoztuk létre a „HEGYEN ’25” eseményünket az egyébként is gyönyörű csáfordi dombok között található mesés „Tasmániában” (a név eredetét helyben megtudhatjátok)! Bízunk benne, hogy egy vidám, felszabadult, bulizós délutánt, estét tölthetünk el együtt, veletek. Ehhez nincs más teendőtök, mint figyelni az esemény Facebook oldalát, ahol folyamatosan frissülnek az információk. Itt légyszi nyomjatok egy „ott leszek”-et is, hogy lássuk, hány főre kell készülnünk (nehogy már elfogyjon a  bor!!!).

Lesz bor, fröccs, de boroskóla nem, viszont kipróbálhatunk borkoktélokat. Ha pedig megéheztek, bedobhattok egy pulled beef szendvicset is Éva kovászos kenyerével (mi már kóstoltuk, nagyon jó!). Természetesen most is zene mellett, ami délután inkább chill, tájban gyönyörködés mellé szól („alapozás”, ha úgy tetszik), este pedig ritmusosabbá vált. A többi pedig már csak rajtatok múlik!

Ne feledjétek, július 26-án, szombaton tali Tasmániában! Várunk benneteket!

Ui.: És ha már nosztalgiáztam kicsit, azt se felejtsük el, hogy az én esetemben ezek a rendezvények fontos terepei voltak az Éva felé irányuló udvarlásomnak is. Mert hol is kezdődhetett volna, mint a HEGYen?!