10 ezüst, 5 arany, 1 kategóriagyőzelem. Mégsem ez a lényeg. A borversenyek világában vannak események, amelyek túlmutatnak az érmeken és pontszámokon. Nem pusztán arról szólnak, hogy melyik tétel kap elismerést, hanem arról is, hogyan mutatja meg magát egy borvidék, milyen irányba fejlődik, és mennyire képes közösséget teremteni a borászok között. A Zalai Borvidék Borversenye pontosan ilyen alkalom.
Számunkra, a Dóka Éva Pincészetnél minden évben különleges jelentősége van ennek a megmérettetésnek. Egyrészt azért, mert hazai pályán mutathatjuk meg borainkat, másrészt pedig azért, mert ez az esemény egyre jobban tükrözi mindazt, amit mi is érzünk a zalai borról: hogy karakteres, sokszínű, izgalmas és egyre több figyelmet érdemel.

Az idei borverseny ismét bizonyította, hogy a Zalai borvidéknek helye van a magyar borkultúra legérdekesebb szereplői között. A mezőnyben egyszerre volt jelen a tradíció és a kísérletező kedv, a klasszikus magyar fajták szeretete és a ritkább, különleges tételek iránti nyitottság. A zsűri 21 arany-, 86 ezüst- és 15 bronzminősítést osztott ki, ami jól mutatja a nevezett borok magas színvonalát.
A termelő kategóriát a nagykanizsai Szentgyörgyvölgyi Tibor Pinot noir rozébora nyerte, míg a forgalmi tételek kategóriagyőztesei a következők:
· friss fehérbor: László Pince Valentin 2025,
· érlelt fehérbor: Cika Pince Olaszrizling 2023,
· rozé: Dóka Éva Egy kis piros kell bele (Kékfrankos),
· vörösbor: László Pince Merlini 2024.
Egy borverseny, amely többről szól az érmeknél
A Zalai Borvidék Borversenye különlegesnek számít a hazai szakmai események között abból a szempontból, amiért nincs egyetlen uralkodó fajtája, nincs egyetlen „elvárt” stílusa. Ehelyett sokféleség van, kísérletezés, és egy olyan nyitottság, amely ritka érték a mai borvilágban. Az idei mezőnyben a tradicionális magyar fajták mellett olyan különlegességek is megjelentek, mint a Nektár, a Pátria, a Valentin vagy a Messiás, de a nemzetközi világfajták is izgalmas arcukat mutatták meg. Ez a változatosság nem gyengeség, hanem éppen Zala egyik legnagyobb ereje.
A borversenyekről gyakran a számok jutnak eszünkbe: pontszámok, érmek, kategóriák. De Zalában minden elismerés mögött emberek állnak. Hosszú munkanapok a szőlőben. Kockázatos döntések az időjárással szemben. Feszültséggel teli szüretek. Kísérletezés. Türelem. Várakozás. A zalai borászatok jelentős része családi pincészetként működik, ahol minden palack mögött személyes történetek, kézi munka és sokszor generációkon átívelő tapasztalat áll. Ez a hozzáállás érezhető a borokon is. Nem tömegtermékek születnek, hanem egyedi tételek, amelyek mögött ott van az adott dűlő, az évjárat és maga a borász gondolkodása.

A borverseny éppen ezért nemcsak szakmai megmérettetés, hanem találkozási pont is. Egy olyan esemény, ahol a borászok nem versenytársként, hanem egy közös ügy képviselőiként vannak jelen.
Miért fontos számunkra ez a verseny?
A Dóka Éva Pincészet számára a zalai borverseny minden évben egyfajta pillanatfelvétel. Nemcsak azt mutatja meg, hogy egy adott bor hol tart éppen, hanem azt is, hogyan látják azt a szakemberek abban az adott fejlődési szakaszban.
Éva elárulta, a Zalai Borvidéki Borversenyre általában sok tételt visznek. Természetesen itt vannak olyanok, amik még nem teljesen kész borok, értsd, kell még egy kis érlelés, tartályban, vagy akár palackban, de mindig kíváncsiak vagyunk, hogy az akkor, ott, milyen eredményt érhet el abban a korszakában. Általában hozza a várt eredményt, bár van, amikor van egy kis csalódás is – pozitív és negatív értelemben egyaránt.
„Az eredményhirdetésen pedig találkozhatunk a borvidék borászaival, a borvidék területi nagysága miatt ez nem sűrűn jellemző, és örömmel kóstolgatjuk egymás tételeit, hallgatjuk a borkészítés történeteit” – tette hozzá Éva. A borverseny így közösségi eseménnyé is válik. Egy olyan nappá, ahol nemcsak a pontszámok számítanak, hanem az is, hogy a borászok inspirációt kapnak egymástól. Ezen a versenyen kisebb termelők is részt vesznek, akik sokszor hoznak kifejezetten jó tételeket, amelyek méltón versengenek a termelő kategória győztese címért.
A rozé, amely aranyat ért

Külön öröm számunkra, hogy idén rozé kategóriában az „Egy kis piros kell bele” Kékfrankos tételünk nyerte el az első helyet. A rozé műfaja ugyanis az elmúlt években sokat változott. Ma már messze nem csak könnyed nyári borok kerülnek piacra. A komolyabb rozék mögött tudatos szőlészeti és borászati munka áll, precíz szüreti időpontválasztás, érzékeny feldolgozás és nagyon pontos egyensúlykeresés.
Mi mindig is hittünk abban, hogy a rozé lehet karakteres és elegáns egyszerre. Hogy lehet benne játékosság, miközben komoly szakmai tartalommal bír. Az „Egy kis piros kell bele” pontosan ezt a szemléletet képviseli. Ez a díj ezért számunkra nem csupán egy sikeres versenyeredmény, hanem annak a bizonyítéka, hogy a zalai rozéknak is van helyük a figyelem középpontjában.
A Kékfrankos fajta különösen izgalmas alapanyag Zalában. A borvidék klímája és talajadottságai egyszerre tudnak frissességet és gyümölcsösséget adni neki, miközben megőrzi élénk savai mögött a fajtára jellemző fűszerességet is. Mi a Dóka Éva Pincészetnél mindig arra törekszünk, hogy olyan borokat készítsünk, amelyek őszintén mesélnek Zaláról. Nem akarunk más borvidékekre hasonlítani. Inkább azt szeretnénk megmutatni, hogy a zalai karakter önmagában is érték.
Mérlegünk a Zalai Borvidék Borversenyén
Aranyérmet nyert tételeink:
- Kabar 2021
- Chardonnay 2025
- BalatonBor 2025
- Pinot blanc 2025
- Egy kis piros kell bele rozé 2025
Ezüstérmet nyert tételeink:
- Pátria 2024
- Nektár 2025
- Furmint 2021
- Sárdoné 2025
- Sárgamuskotály 2025
- Hegyke 2025
- Robi a hegyről 2025
- Cabernet 2022
- Riesling 2025
- Itt a piros, hol a piros 2025






