Századokon keresztül az ősökbe csak beleivódott a szőlő szeretete, tisztelete, amit génjeinkben talán mi is magunkkal hordoztunk. Legfeljebb erre nem jöttünk rá azonnal, hanem csak kicsit később. Na de hogyan is? A mi történetünk véletlen vagy sorszerű találkozások története. Persze kezdhettem volna úgy is, hogy családunk már generációk óta… Ami egyébként igaz. Még ha közvetlenül nem is. Nem a régi családi birtokról indultunk, de mégis olyan kicsit, mintha mindez nem véletlenül történt volna. A zalai táj üzenete számunkra, hogy érdemes szeretettel művelni a szőlőt. A bor az más kérdés, az szenvedély, évi egy nagy alkalommal és lehetőséggel.
Éva és a szőlő vagy a bor?
Éva, aztán szőlő, majd bor. Éva szőlővel és borral. Bor Évával szőlőből. Éva borral a szőlőben. Szőlőből bor Évával.
Robi és a szőlő
Gyermekként mindenre gondoltam volna, de arra nem, hogy valaha szőlővel és borral foglalkozom! Zalai kisvárosi, félig falusi gyerek lévén sok sorstársamhoz hasonlóan szüleim a kis családi birtokon rendszeresen igénybe vették önzetlen segítségemet, miközben a szerencsésebbek az utcában fociztak… De iskoláim miatt itthonról Budapestre kerültem. A kezdeti korlátlan szabadság érzését egyre inkább felváltotta a zalai tájakra való visszavágyódás. Meglepődtem, de a szőlő- és bor iránti érdeklődésem erősödött. Ennyi év távlatából már úgy néz ki, ez meg is marad. Na persze igaz, hogy már akkor is tudtam, miért dolgozunk.
Robi és a bor
Képzeletben az 1980-as évek elején, decemberben, valamikor Karácsony táján járunk. Barátoki hegy, családi pince, kis szőlővel. Éjszakai hóesést követően fehérbe öltözött Zalai-dombság, a fagyon szikrázó napsütés. Mire felgyalogoltam apámmal a hegyre, jólesően megszomjaztam kiskamasz létemre. Borfejtés volt a napi munka, ami ekkor és ott a hagyományos házi módszerrel, a slag megszívásával kezdődött. Ha nem veszed el időben a szádat a slag végéről, akkor bizony lenyeled a bort. De mint mondtam, éppen szomjas voltam. Naná, hogy engedetem a csábításnak és a kelleténél kissé több ideig tartottam a tömlőt. A hatás nem maradt el. A szomjúság megszűnt és egy új világ tárult föl. A megcsillanó napsugarak, az újbor semmihez sem fogható, csodálatos illata, kacér ízei és az a pici kis mámor tökéletes egységgé olvadtak össze! Talán még nem tudtam, de ebben a találkozásban a sorsom akkor és ott eldőlt. A borfejtés közben „véletlenül” lenyelt korty ízét azóta is fel tudom idézni. Az első saját borom óta legfőbb vágyam egyre jobb borokat alkotni. Az alkotás alázat és törekvés a tökéletességre.
Éva és Robi
A 1990-es évek közepén a környékbeli falvakban, sőt még egy ilyen kisvárosban is, mint Zalaszentgrót, a fiatalság megtartott valamit a régi népi hagyományokból. Ilyen volt például a májusfa állítása. Sokfélét lehet olvasni nagy találkozásokról, hogy mennyire véletlenek és sorsszerűek, nem tudom. Évával való találkozásunkhoz több körülmény szerencsés együttállására volt szükség. A testvérem és barátai májusfát készültek állítani és ahogy indult, rákérdezett, nincs-e kedvem velük tartani. Éppenséggel volt. Én, Budapestről nemrég hazakerülve, akkor még nem tartoztam ehhez a társasághoz. De mit ad Isten, Éva volt a kiszemelt, aki kapta a fát. Hasonló történt itt is, mint a borral, akkor még nem tudtam, de sorsom ebből a szempontból is eldőlt. Igaz, szükség volt még pár hónap kitartó udvarlásra, de szerencsére egy borász többek között kitartó is.
Mi ketten és a szőlő
Éva
Éva édesapjának, Laci papának sok ötlete volt. Sőt, rengeteg. Innovatív ember volt. Egy baj volt csak, ahogy egyik barátja fogalmazott: Laci, mondd el, mit találtál ki, én megcsinálom az ellenkezőjét és osztozunk a hasznon! De természetesen nem említenénk meg őt, ha nem lett volna köze a mi történetünkhöz. Az, hogy túlléptünk a háztáji szőlőművelésen, az ő ötlete alapján, az ő sugallatára történt.
Robi
A zalaszentgróti termelő szövetkezet nem sokkal élte túl a rendszerváltást, a szőlőket is privatizálták, feldarabolódtak a táblák. Itt vált eladóvá 1998-ban fél hektár Chardonnay a Szélmente dűlőben, erre talált rá Laci papa és ahogy ezt nekünk elmondta, lelki szemei előtt már egy meghatározó zalai pincészet lebegett. Máig állítom, az ország egyik legjobb termőhelye ez, különlegesen finom tételek készültek itt, és hála az újratelepítéseinknek, készülni fognak a jövőben is. Hogy a fél hektárból hogyan lett mára jóval 20 fölött? Szenvedéllyel, elszántsággal, kitartással, és sok-sok munkával. És bízom benne, hogy Laci papa álma valóra válik!