Dóka Éva Kabar

2. legjobb érlelt fehérbor: Dóka Éva Kabar 2019

Örömmel és büszkeséggel jelentjük, Kabarunk fantasztikus második helyezést ért el Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen! Az eredmény mától publikus: a részletekről beszámoló, „100 Legjobb Magyar Bor” című kiadványt keressétek az újságosoknál – na meg, persze, olvassatok tovább!

Fogyasztóként a borkedvelők jobbára egy adott bor kóstoláskori állapotát értékelik. Ízlik, nem ízlik, ha egyik igen, akkor a másik miért nem. Ugyanez a helyzet a borversenyekkel is, ott is ez az állapot a mérvadó. Persze a nagy tapasztalattal rendelkező, rutinos borbírálók megfogalmazzák, leírják, hogy pl. az adott tétel még túl fiatal, ám nagy potenciál van benne, vagy ellenkezőleg, már túl van a csúcson. Mindenesetre a pontszámok annak a palacknak a pillanatnyi értékeit számszerűsítik.

A Kabar története

Miért is írom le mindezt a számunkra nagy örömet okozó eredmény kapcsán? Azért, mert a borász a születése pillanatától kezdve ismeri, szereti „teremtményeit”. Mindegyik kedves számára, és mindegyik másért. Vannak, amelyeknek a frissesség, a fiatalság érzete áll jól, mások egy hordóban teljesednek ki, megint másoknak pedig még arra is szükségük van, hogy a palackban is pihenjenek, fejlődjenek. Ahhoz pedig, hogy egy bort hosszabb ideig érleljünk, hinni kell benne. Hogy igenis kiváló az alapanyag, ne siettessük, csak hagyjuk, hogy bejárja az utat, amire hivatott.

Így voltunk, vagyunk a Kabarral is. Kezdetektől fogva éreztük, hittük, hogy nagy dolgokra lesz képes. A szőlőből hozott ízekre, aromákra alapozva építettük föl az érlelési folyamatot, teret adva a tölgyfahordó „fűszereinek”, végül hagytuk, hogy a palackban létrejöjjön az egyensúly, a harmónia. Ehhez kellett több, mint három év, de az eredmény, mondhatjuk: lenyűgöző! És igen, valóban nagy örömünkre szolgál, hogy ezt egy ilyen magas presztízsű megmérettetésen is elismerték, visszaigazolva hitünket, kitartásunkat!

Vagyis amit mi már hetek óta tudunk, de csak most vált publikussá: a Winlovers Wine Awards nemzetközi borversenyen a hét érmen túl egy igen fontos dobogós helyezést is elhoztunk a július elején megrendezett versenyen! A TOP 20 érlelt fehérbor kategóriában 2019-es Kabarunk második lett! Mellékesen pedig az összes nevezett bor TOP 100 listáján is remekül teljesített: a 29. helyezést csípte el. A pedig mezőny hatalmas volt: 11 ország 256 borászatának összesen 840 tétele szállt ringbe az elismerésekért.

Winelovers Wine Awards 2023

A Winelovers borversenye a hazai borélet egyik kiemelkedő eseménye, rendszerint sok száz tételt neveznek kisebb-nagyobb, sőt a legnagyobb pincék. Ráadásul nem csak Magyarországról – idén is szép számmal akadtak külföldi indulók. És persze tudjuk, hogy a többi borunkkal sem vallunk szégyent (sőt!), így aki követ minket Facebookon, már biztosan tudja is, hogy mind a hét nevezett mintánk érmes helyezéssel zárta az eseményt.

A százas pontozású versenyen 90 ponttal aranyérmes lett a Kabar 2019, 84-86 pont közötti eredménnyel bronzot kapott a Pátria 2022, a Furmint 2020, a Pinot noir 2021, illetve a Nektár 2022. A Pinot blanc 2022 és a Robi a hegyről 2021 pedig „Commended” kategóriásként zárt kiváló, 82 pontos értékeléssel.

Erre az eredményre jön rá, mintegy koronaként, hogy 2019-es Kabarunk a TOP 20 érlelt fehérbor összesített kategóriában 2. helyezést is elért.

A 69 főt számláló nemzetközi szakmai zsűriben Master of Wine-ok, Master Sommelier-k, WSET Diplomás borakadémikusok, borkereskedők, Borkollégium oktatók, elismert hazai és külföldi sommelier-k, valamint más szakértők kaptak helyet.

Miért indulunk borversenyeken?

Legfőképpen azért, hogy lássuk, hol tartunk, jó-e az irány, amerre haladunk. Másrészről pedig azért, mert hiszünk magunkban és adottságainkban. Tudjuk, hogy ültetvényeink mire képesek, és küldetésünknek tekintjük a Zalai Borvidék hírnevének öregbítését. Fontosnak tartjuk, hogy Zala sok – egyre több – alkalommal képviseltesse magát a nívós versenyeken is. Erre ösztönözzük a kollégákat is, miközben igyekszünk élen járni ebben.

Meg, persze, bár jólesik az elismerés, a megerősítés, az is fontos tanulság számunkra, ha egy általunk kiemelkedőnek gondolt tétel nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ez még több tanulásra, nagyobb odafigyelésre, igyekezetre sarkall bennünket. Hogy még jobb borok kerüljenek ki a kezünk alól, megörvendeztetve a borszeretőket.

Ezeken túl persze prózai okaink is vannak. Az elismert borversenyeken való részvétel jelentős előnyökkel jár az olyan kis családi borászatok számára, akik termelési volumenben, szponzorációs lehetőségekben, vagy egyszerűen csak marketingben nem tudnak (és akarnak) a legnagyobb márkákkal versenyezni. A jól csengő nevű versenyek kulcsfontosságú platformként szolgálnak boraink minőségének és kidolgozottságának bemutatására, ráirányítva a figyelmet borvidékünkre is. Mert ez is szempont számunkra, hiszen tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. Ezért hangsúlyozzuk büszkén zalaiságunkat, hogy a Zalai Borvidék része vagyunk.

Ugyanilyen fontos a szakmai közönség elismerése is. A kitüntetések és érmek a kiválóság jeleként szolgálnak, igazolva azt az elhivatottságot és szenvedélyt, amelyet a kis családi borászatunkba fektetünk immár 25 éve.

ha teszett írAsunk

Íratkozzon fel! Legközelebb házhoz jön a történet!

Kapcsolódó írásaink

Zalai mesterkurzus a Grow Du Monde-on

Zalai mesterkurzus a Grow Du Monde nemzetközi borversenyen

Nem hétköznapi borbemutatón vehettem részt Kovács Barnabással, a MATE adjunktusával: a Grow Du Monde nemzetközi Olaszrizling Borverseny bíráinak mutathattuk be a zalai borok javát. Amikor pedig ilyen alkalom adódik, feltétlenül élünk vele: megmutatjuk országnak-világnak, mit tud Zala!

A zalai közösségi bor, a Hegyke

Bemutatkozik a Hegyke harmadik évjárata

A hivatalos borbírálat eredményeként idén négy borászat palackozhatja a Zalai borvidék zászlósborát. A Hegyke népszerűsége jól láttatja: a hazai borkedvelők értékelik a minőséget, és nyitottak az újdonságokra. A 2023-as évjárat tételei hamarosan mind piacra kerülnek – a miénk már kapható!

Fröccskönyv

Fröccskönyv – könyvajánló borász szemmel

Meggyőződésem, hogy hiánypótló mű született Bérczessy Gergely és Fejérvári Gergely írók tollából: a Fröccskönyv. Na de hogyan is kerültem a könyv közelébe, sőt két oldalon keresztül a lapjaira? Mindjárt kiderül!

Dóka Éva Pincészet Mezőhír interjú

A Zalai Borvidék a klímaváltozás és az évjárat tükrében

Andor barátunk remek interjút készített Robival a Mezőhír magazinba. Szó kerül többek között klímaváltozásról, a Hegykéről, az innováció – például a bag-in-box – fontosságáról. Meg arról, milyen volt a tavalyi év szőlőtermesztés szempontjából.

Dóka Éva Pincészet Itt a piros, hol a piros

Itt a piros, hol a piros?

Egyik eddigi vörösborunkra sem hasonlító, elképesztően gyümölcsös új tételünk keletkezése megér egy misét. Főszerepben a Kékfrankos, na meg két elhivatott kolléga!

Készül a bor a Dóka Éva Pincészetben

Ősz, pince, helyzetjelentés

Mik az elképzeléseink jövőre? Vannak terveink, hogyne, azonban most jön még csak idei célok megvalósításának java! Az újborok szinte készek, a többiek még erjednek, mi kóstolunk és morfondírozunk − ez egy rettenetesen izgalmas időszak, úgyhogy érdemes (és szeretünk) róla mesélni.