„Egy olyan korban, napjainkban, amikor a művészet leginkább tagad, amikor a dolgok ellen manifesztál, amikor a mindennapok szennyét önti elénk, amikor azt hirdeti, hogy tehetetlenek vagyunk, a festészet kapcsán igazságról, életerőről, bölcsességről, jóságról és szépségről beszélni, és mindezek hiteles, tudatos festői leképzésével, fantasztikus képtárggyá avatásával a művek befogadóit szembesíteni: ez korszakunkban meglehetősen ritka művészi manifesztáció, felemelő, katartikus művészi megnyilatkozás, a művészet fontos történése.”

Wehner Tibor, művészettörténész:
Örvénylő képmezők / Miksa Bálint festészetéről /részlet/, Art Limes, 2020_12_17

Miksa Bálint, festőművész

Miksa Bálint 10 éve kezdett – a festészeti technikákat is markánsan érintő – művészi megújulásával szabad sziluettes, organikus növekedésben keletkező, lebegő festészetet fejlesztett ki. Újításának határokat feszegető jellege a művészet-pszichológiától a filozófiáig, az építészeti és belsőépítészeti tárgykultúrától az esztétika és a művészettörténet szempontrendszeréig ható szemléleti átértelmezéseket kezdeményez. A hazai és nemzetközi kortárs művészeti szcéna egyre aktívabban követi, figyeli festészetét. Festői munkásságával összefüggésben szakírással is foglalkozik. Ennek eddigi összefoglaló jellegű példái 2008-ban megjelent, Képek alatt című, grafikákkal illusztrált esszékötete és Lebegő képek címmel 2020-ban kiadott reprezentatív albuma.

Vidéki származásából következően érti és jól ismeri a természettel szimbiózisban tevékenykedő embereket. A zalai tájat figyelve, abban otthonosan mozogva kutatja a lassú, vagy hirtelen változásokat, a világtörténés dinamikáját. Munkáiban nyomon követhető ökológiai érzékenysége. Az embert is a természet részének tekinti, így érthetőbb feltétlen tisztelete az embert is éltető ökoszisztéma áldásai iránt.

A bort a természettel együttműködő ember legmagasabb rendű kincsei közt tartja számon, így eleve szívesen keresi a legjobb borászok társaságát. A 2000-es évek elejétől, a Zalaszentgróti Képzőművészeti Szimpózium kezdeteitől, a nemrég elhunyt Dóka László, borász első, a művészeknek adott emlékezetes borkóstolójától datálódik a Dóka családdal való ismeretsége, fejlődik évről-évre ma már három generációt is érintő barátsága.

Bemutató festmények

Nagy pocsolya (olaj-vegyes technika, 87x213cm, 2015.)

„A Nagy pocsolya (…) az átfestés során egy már-már sugárzó, fenséges, fénnyel teli, tiszta vizű tengerszemmé alakul, ugyanakkor egy hatalmas, lebegő szemre is emlékeztet. Ez a szem ugyan nem egy transzcendens létezőé és nem is mindent látó, de nyilvánvaló, hogy nemcsak a külső, hanem a belső és a földi világon túli, transzcendens látást és tudást is jelképezi (…). Miksa a pocsolya látványát festés közben úgy élte meg és formálta át, mint egy önmagát jelképező mélyedést, amelyben a világ összefolyik s amelyet visszatükröz…”  
Sturcz János, művészettörténész

Hajnali műterem (olaj-vegyes technika, 74x44cm, 2016.)

„Újfajta, „lebegő” képeim életem egy igen nehéz időszakában kezdtek kifejlődni. Kényszerűen hajnalonta jártam be a műterembe szinte titokban festeni. Az alvástól tudtam már csak időt lopni erre. Ez a képem a hajnalban hirtelen, a munkához felkapcsolt reflektoraim és az ablakban még érzékelhetően alvó város kontrasztjából indult ki. Kóros kialvatlanságom végstádiumában született összefoglaló látomás.”  
Miksa Bálint

Ajtórés (olaj-vegyes technika, 52x71cm, 2020.)

„Egy elhagyatott gyártelep omladozó épületének lépcsőházából nyílik egy ajtó. A műtermem ajtaja, amin belépve reményt találhatok az örökkévalóságra, a fényre, az otthonosságra, az emberi méltóságra. Folyamatosan tudnom kell, hogy a hiábavalóságból ez az ajtó mindig, legalább résnyire nyitva kivezethet engem. Megfestettem magamnak, hogy vigasztaljon ez a tudat és talán másoknak is, akik keresnek magukban ilyen kijáratot.”  
Miksa Bálint

Boroscímkék festményei

Hullám (olaj-vegyes technika, 48x129cm, 2019.)

„Az utolsó pillanat, a mindent bekebelező természeti energia, a feltartóztathatatlanul pusztító erő megtapasztalása, megértése, festői kivesézése ez a festmény. Élményalapja egy tengeri családi nyaralás kalandos és izgalmas napja volt az isztriai Kamenjak fok sziklái tövében. Végül tanulságos kísérletté vált a lehetetlenre: a reménytelenség elfogadására.”  
Miksa Bálint

Sötét (olaj-vegyes technika, 44x67cm, 2017.)

„Évekkel ezelőtt, amikor ideális műtermet keresve kalandoztam végig Budapest rozsdaövezeteit, futottam bele egy különös térélménybe. Egy világíthatatlanul sötét, végtelennek látszóan mély terembe kerültem, ami hosszú távon, elsősorban a megfestés által felfejthető, nyomasztó emóciókat keltett bennem. Egy olyan jövőképet vizionáltam a furcsa terem láttán, ami fölött már nem lehettem volna úrrá. A tér tulajdonságait éreztem a sorsom fölött uralkodni. A kép festése közben a saját életerőm határosságát tapogattam ki.”  
Miksa Bálint

Fék (olaj-vegyes technika, 60x110cm, 2013.)

„A festmény lényege valószínűleg szavak nélkül is érzékelhető kifejezése és kritikája az energiákkal, vágyakkal és akarattal fűtött egocentrikus emberi világnak, amely a tömegesség, és az egyirányúsággal általa teremtett rendszer, illetve objektív lehetőségei által újra és újra, sőt szinte folyamatosan frusztráló fékezésre kényszerül. Magamat, mint alkotót (és ezen keresztül a nézőt is) ennek a drámaian mozgó tendenciának a látszólagos közepébe helyezve értettem meg a sürgető döntéskényszert: Fékezzek magam is? Gázt adva, rombolva törjek utat magamnak? Kievickélve mindebből keressek járatlan utakat? Az biztos, hogy mielőbb tisztáznunk kell egónk, énünk, felettes énünk, ösztöneink, érzelmeink és kulturális, társadalmi befolyásoltságunk pszichológiai viszonyrendszerét, ha méltóbb jövőt akarunk magunknak és az utánunk jövőknek.”  
Miksa Bálint

Vörös Nap (olaj-vegyes technika, 49x65cm, 2016.)

„A kérlelhetetlen idő talált ebben, a kavargó tüzű lenyugvó Nap metaforájában tiszta, pontos és drámai megfogalmazást.”  
Miksa Bálint

Utószó a képleírásokhoz

Hogy mi köze van mindennek a borokhoz, melyeknek palackjain megjelennek e képek részletei? Lehetséges művészi és emberi kvalitások nyomait teszik rájuk. Az értelmes, elmélyült és előremutató gondolkodás és párbeszéd apropóját és lehetőségét adják, akár a magas minőségű borok, amelyekkel így összefüggésbe kerülnek.